A figyelemenergia értéke

A figyelmed az értéked, melyet önkéntelenül osztogatsz másoknak ingyen, hogy ők feltöltődve belőled hasznosítsák vagy épp ellenkezőleg elfolyassák az életükben elfeledve értékét és hatását a létezésükre. Mindannyian megfigyelők és megfigyeltek vagyunk, de nem mindegy, hogy kincsünket kire pazaroljuk vagy ki az akinek az energiájából merítkezünk, kik vergődve a fontosság hiányában elveszítik erejüket a megfelelés mocsarában. A kikényszerített figyelem folyamatos és nagyon terhes, nem kérdezi meg, hogy szabad-e tőled elvennie, harcol, feltűnősködik, majd csak valaki észreveszi és érzelmeiből ismét jóllakik. Ők az élettér rablók, akik felnőni képtelenek, gyerekkori figyelemhiányukat szeretnék pótolni belőled, ahelyett, hogy magukra hangolódva kérdeznék meg belső gyermeküket: Mire van szükséged? Sodródnak, ítélkeznek, irigykednek, mohón akarnak birtokolni mindent, biztonságuk tárgyaikban és nem érzelmeikben nyilvánul meg. Ők azok akiknek mindenre van egy tuti receptje, de még egyet sem kezdett el, vagy fejezett be, önazonosságot keresnek mások lekicsinylésében, ebből szerezve hamis előnyt megítélésük fényesítésére. Azt hiszik értéket teremtenek, elégedetten hajtanak a tekintély embereknek fejet, mindig van felettük valaki akinek el tudják játszani alázatos, és színlelt szerepüket, de ha kell a vezetőt is feláldozzák és nem válogatnak az eszközökbe. Céljuk a szembesülés elkerülése, a felelősség vállalás hárítása és legalább egy menekülési út fenntartása szükség esetére. Képtelenek bent maradni a helyzetekbe, hisz az a felnőtt lét küszöbe lenne, inkább egójukat kiszolgálva haladnak előre és úgy tesznek, mintha ők irányítanák életüket alaposan megtervezve. Kerülik a fájdalmas felismerés tanításait mondván nekik már annyi kellemetlenség jutott eddig is, kibírják védekezésben még ezt is. Nyílni szeretnének fogadva az élet szépségeit, csodáit, de visszatartja őket a sebeződés újabb lehetősége, rettegésben tartva szívüket, hisz a korábbi sebek sem gyógyultak be, nem lettek kivéreztetve a hegesedésnek adva át a teret. A fájdalom rétegenként rakódott egymásra, ami ha nem kerül oldásra, erődítmény válik belőle és az újabb trauma az egészet rengeti meg, nem csak a legfelső réteget, ami ismét áldozat szerepbe hajtja őket, és az újrakezdés terhe képtelenné teszi őket az ébredésre. Fátylanként, elfogadással, szeretettel tudsz segíteni magadon és másokon is. Először TE, ez a lényege mindennek!

Ferenczi Anita