A ” harcos ÉN ” felébredése

Bármire képesek vagyunk, hogy a fájdalomba ne kelljen mélyen belemennünk, megélnünk, átéreznünk, mert az megsemmisítő és az elmét ordításra kényszerítő. Jön a megalkuvás, az áltatás, önmagunk meggyőzése egy simogató elmélettel, csak éles harcba ne kelljen állni a természetünkkel. Bátorság, és felelősség dönteni magunk mellett mindig, minden helyzetben, megkönnyíti a választásunk ha tudjuk, hogy mi a vágyunk és mit vagyunk hajlandók megtenni érte. A szavak elvesznek a tettek csendjében, az ígéretekkel csak időt nyerünk, hogy ne kelljen lépnünk a megvalósítás mezejére. Tele van az elménk kételyekkel, hogy elodázza a szív szavát és árnyékba tegye érzékelésünket. Azt hisszük, hogy a megszokott leple alatt biztonságunk tartjuk fenn és megáll sodródásunk menete, de kevés a tudatosodáshoz felemelni a fejünk a légvételhez, meg kell teremtenünk új egyéniségünk, mely önmagunkhoz felelősségteljesen elvezet. Az erő, mely bennünk lakozik elvezet mindig oda, ahol a szükséges tanításokat elsajátíthatjuk, mely szükséges ahhoz, hogy megleljük lelki békénket. Ha az út a fájdalmon keresztül vezet, akkor is hajlandóak vagyunk megtenni a döntő lépéseket? Én igen, hisz felébreszti harcos énem, mert minden mi értem van harcra érdemes!

Ferenczi Anita