A segítség álruhában érkezik, egy ember, helyzet váltja ki belőled a felismerését annak, hogy minden, amit magadról és az életedről hiszel és gondolsz egy jól megrendezett színdarab. A rendező pedig Te magad vagy, azokkal az élményekkel, melyek életed korai szakaszában mintaként kaptál ott rezeg benned, megteremtve élettered, meghívja előadásodba azokat az embereket, akik emlékeztetnek a ittléted forgatókönyvére. A szerep, melyet felveszel lehet örömteli és kényelmetlen egyaránt, mindig az alapján alakul, amit korábbi élményeidben elraktároztál. Persze mindig a beugró statiszta a “hibás”, aki felvállalja amiért érkezett hozzád a megbeszéltek alapján, rávilágít egy kellemetlen rejtett emlékedre, melyet eltemetve hagytál és ő reagál a rezgésedre. Nincs előre megfontolt szándék benne miközben megközelít, csak azt érzi mélyen, hogy a jelenléte tanító lehet sérült énképedre, megtaposott önbecsülésedre, ami önkéntelen mondandójába temetve kerül be a térbe. Ilyenkor jogosnak érzed a haragod feléje, mert nem készített fel jövetelére, megsebzett és te nem tudtál felkészülni a védekezésre. Azt a mély sebet metszette újra, melyet az idő varratai emlékeztetik a múltra, fájdalmadat idézte fel segítségével, melyre önkéntelenül haraggal felelsz. Tehetetlen hárítás, mely megakadályoz a szembesüléssel, de a lelked közvetíteni akarja az érzést, hogy gyógyírra leljen a jelenben végre. Elodázhatod újra a belátás felszabadító érzését, hogy ismét mélyre rejtsd szíved emlékét, de a halogatás, némaság csak mélyíti a sebet és mindig lesz egy beugrós, aki erre emlékeztet, változatossá téve azt, hogy éppen ki hozza a jelet. Figyeld az áldásos jeleket, melyeket Te helyeztél életedbe lélekszinten, melyek felismerésére érsz meg folyamatosan mindig magasabb szinten! Én is ezt teszem, ettől varázslat az életem, mely nem felhőn ülős láblógatást jelent, hanem önfelvállalást és kitartó cselekvést a múlt élményeinek ellenére, melyek energiái folyamatosan húznának lefele, ismétlésre szomjaznak, hogy haljak megint bele, de az éberségem győz felette és már bizonyosság nélkül haladok előre, érzéseim az útjelző tábláim, így jutottam el a máig!
Ferenczi Anita
