Gyermeki ŐSZINTE lét gyógyulása

Amikor kislány voltam természetesnek és a mindennek éreztem azt, amit kaptam, ahogy bántak velem. Nagyon hamar fel kellett nőnöm két gyermeki szülő mellett, akikhez, mint megoldó ember csöppentem és hamar felcserélődtek a szerepek, gyerekből két felnőtt szülője lettem. Olyan feladatok szakadtak a nyakamba, amit igaz önként vállaltam, hogy szüleimet boldognak lássam és megkönnyítsem ittlétem terheit számukra, amik gyerekként állandó készenlétre sarkalltak. Folyamatos radarozásban voltam a láthatatlan érzékelőimen keresztül, kinek mire van igénye, mitől tudnák jobban érezni magukat és én ettől magamról nagyon hamar lemondtam. Mindenki fontosabb lett nálam és így én is fontosnak és nélkülözhetetlennek éreztem magam, megmentő hozzáállásomért, áldozataimért megkaptam azt a figyelmet, amire annyira vágytam. Csak felnőttként jöttem rá, hogy ami a vágyam volt az csak a túlélésem záloga, hogy magáért a létezésemért szerethető vagyok és nem kell hozzá folyamatosan teljesítenem. Lassan gyógyulnak sebeim, mert szeretnék egy kicsit én is gyerek lenni. Szeretném, ha apukám hercegnője lehetnék, amit én nem élhettem meg. Azt érezni, hogy én vagyok a világon a legszebb kislány az ő szemében, aki szeretettel és türelemmel fordul felém, az én szívem erre vágyik rég. Tudom, hogy ezt már meg nem kaphatom, de a lélek igénye folyamatosan kérdőre von. A meg nem kapott törődést aztán a párjaimban kerestem, volt mikor biztonságra leltem, de amit kerestem az soha meg nem leltem, hisz hogy tudna a párom az apám lenni vagy ha tudna is férfiasságát veszítené el, ha egy kislányt kéne pesztrálni. Mégis hiányzik ez a fajta élmény, a nőiségem alapjaiból, így marad a gyász és építek egy újat, de nem a régi romjaimból.

Ferenczi Anita