Gyerekként rengeteg kompromisszumot kötünk lemondva magunkról, hogy megfeleljünk az elvárásoknak,és szüleink be nem teljesedett álmát cipeljük vállunkon, hogy olyan emberek legyünk, amik mi egyáltalán nem akarunk lenni. Hogy boldoggá tegyük őket otthon elkezdünk színlelni, kilépve az élet színpadára pedig felvesszük álarcaink, melyek alatt elrejtőzhetünk, eltakarja éretlenségünk, és megfelelünk a közönségünknek ami immáron létszükségletünkké vált. Teljesen lemondunk magunkról, ami csak pillanatnyi sikereket tartogat és a felszínes megmutatkozás könnyedségével és biztonságával kecsegtet, de nem adja meg az önmegvalósítás szenvedélyét, az elindulás bátorságát, és önmagad képviseletének hatalmát. Mindegyik küzdelmes, de az álarcnak nincsen fejlődése csak túlélése, feladata a takarás, ha magad választod megtalálod küldetésed, mely folyamatosan ellát éltető erejével. Mindig az eredetit válaszd, az utánzatokra selejtezés vár.
FERENCZI ANITA
