Amit megterveztem azt most elengedem, átadom a Teremtőmnek, megkérem, hogy vezessen, az érzéseimen keresztül, segítsen megéreznem azt az irányt, amerre mennem szükséges. Az életem útelágazások sora, mindig döntenem kellett, most éppen hova tartok és energiámat mibe fektetem, hasznosulása kiteljesedésemet segítse és minden tapasztalat megérkezzen, terelve engem, hogy önmagamat el ne veszítsem. Az odaadás annyit jelent, hogy rábízom egy nagyobb bölcsre, aki tanít a jelenlétre, fenntartja éberségem, átalakulásom szelíd őre. Elengedem azt a kislányt, aki egykor sokat sérült bennem, megérkezhet gyógyító helyére, hogy megerősödve visszatérjen, építsen aspektusával engem, végre elhagyja szemfedőjét, mely csak a torzulást éltette benne. Kinyílik a világ, ahogy ezt megteszem, a fájdalom maradt, de ezt már nem éltetem, hanem a változás jeleként értelmezem, ami nálam annyit jelent, hogy ha a szívem útját járom annak ez kelléke, ami majd átalakul szeretetté, amikor eljön a megértés ideje, mindig így van ez, ezt sosem feledem, ez segít abban, hogy tegyem amit érzek, éljem meg, amit a tett kelt bennem. Ha megnyugszom és csökken terhem, jól döntöttem, annyit teszek, hogy figyelem a testemet is mit jelez, a gyomrom, a vállam, a szívem a jelzőrendszerem. Mindent amit érzek, gondolok, teszek az én felelősségem, ha félek védelmet kérek és segítséget, bizalommal fordulok Atyám felé, hogy tüzével melegítsen át, mikor a lelkem fagyott és éhes és mindig bátorságra lelek benne, és szívem tetterővel felvértezve kelek új útra éppen, hogy megtapasztalhassak mindent, amiért érkeztem, amin egyre bölcsebbé, odaadóvá, teremtővé, szeretővé válok. Csak azt tudom adni, ahol éppen tartok, nem várok el csak vágyakozok és azt keresem, tartom meg életemben, amitől az örömömre találok. Isten veletek régi mintáim!
Ferenczi Anita
