Jelenlét

Akkor tudsz figyelni ha jelen vagy. Ha ott vagy ahol ahol a gondolatod, hol vagy egész nap? Mit teremtesz a gondolataid által? Figyeld meg reggel mikor kikelsz az ágyból mi az első gondolatod, és aztán az hányszor jut eszedbe a nap további részében. Mi lett belőle a nap végére? Született-e bármilyen megoldás rá ott bent a fejedben? Lehetőségek születtek, amelyeket jórészt elvetetted, mert mindaddig amíg monológként fut a fejedben, nem születik az energián kívül semmi belőle. Ahhoz, hogy változás, megoldás születhessen meg kell történnie a jelenben cselekedetben, addig csak elemzel, ok-okozatot keresel, és persze legtöbbször a magad javára döntesz, hisz nincs másik vélemény amit érdemes fontolóra venned. Marad a a káosz, tehetetlenség, dühösség,és a mértek, és az energia mi felgyülemlett, megrekedve okoz torzulást az érzéseidben. Innen már egyszerű az út a jóléthez, mindig arra gondolj amit szeretnél, ne azt éltesd ami ellened megy. Sokáig tudatosan kell nyakon csípned minden kósza gondolatot, és erővel kell visszahoznod magad abba a jelenbe aminek építését vizualizációval is építesz, DE ha szorgalmas vagy kitartó és türelmes, meg lesz az eredmény és létállapotod átáll a jólét teremtésére. Azt is érdemes megvizsgálnod mikor akad az életed, hogy amikor kérsz, hogyan teszed, mi az amiket érzel közben. Az ima nem érzés nélküli felsorolás, amit elhadarunk, és kipipáljuk, hogy feladat elvégezve. Az ima hála, és köszönet azokért amit megköszöntél úgy, hogy még csak lehetőségként van jelen egy láthatatlan jelenben, és a hited és bizalmad lesz az ami megjelenését segíti vágyadnak és segít már most úgy élni, mintha az már itt lenne Veled. A te feladatot ,hogy urald a gondolataid, hogy azok olyan érzéseket keltsenek benned, amik elvisznek oda ahol álmaid megteremtődnek, a határt te magad húzod meg a hiedelmeiddel. Mit hiszel el magadról, és mi az amit szerinted megérdemelsz. Nézz utána magadban érdekes felismeréseidnek lesznek. Azért jöttünk, hogy bőségben, szeretetben, szabadságban éljünk, a szenvedéssel, fájdalommal a múltat ébresztjük, hisz a jelenben megvan mindenünk, a most az egyetlen amikor érdemben tudunk tenni, ez határozza meg jövőképünk és következő döntésünk.

Ferenczi Anita