Kérdezted már a lelked valaha?

Megkérdeztem a lelkem, mire van szüksége, egyetlen dolgot kért, mindenből eleget. Megértésből, elfogadásból, szeretetből, jóságból bőséget. Igazságból, reményből táplálkozó életet, színekkel, virágokkal teli képeket, melyeket őrizhetek idebenn, s mikor elfogy lendületem elővehetem, hogy emlékezzem mi a létem lényege. Örömteliségre volna szüksége, amit egykor felszínesre cseréltem, beértem az értéktelenséggel bevont látszat érzésekkel, tárgyakkal helyettesítve a valódi élményeket. Vágyakoztam, az új, frissítő, és felemelő töltésekre, de közben bezártam a szívem, pont azok előtt, amikre a legnagyobb szükségem lenne. Sok volt a sérülés a múltban, melyet a belső gyermek visz tovább bennem, kinek reakciója mindig ösztönös, őszinte, de sokszor meggondolatlanul hirtelen, ami megsemmisítésre képes és a sérülésein keresztül ítéli meg a helyzetet. Bántásnak éreztem mikor fájtak az érzések és mikor egy- egy sebre ráleltek bennem. Bátor szembenézés helyett a védekezést választottam. Most már mindent segítségnek veszek, minden feltárás, szembesülés megtanít magamra akár az öröm akár a fájdalom a kísérő hangja. Van bennem egy erő, mely utamon tart, melynek úti célja, hogy megismerjem valódiságomat akárki is az. Elégedettséget hoz és állandó haladásra késztet, mert mi lehet fontosabb, mint önmagam. Itt vagyok ebben a létben, hogy újra meg újra felfedezzem magam, közben megválasztom azokat az útitársakat akik a legjobban segítenek abban, hogy rátaláljak belső magomra, segítenek leszedni a héjakat, hogy egyszer csak haza találjak! Sokszor haragudtam, mikor fájdalmat éltem át, mert beszűkült tudatom csak a sértésre fókuszált, nem látta egészben a nagyot, hogy mások tette csak tanított arra, hogy hol bántom és utasítom el magam még mindig. Most már hálát érzek, hogy vagyok, ami történt az csak tanított, mindig újabb fejezetet nyithatok életem titokzatos fejezeteiben, amit megtölthetek, élményekkel, a megéléseim történeteivel, hogy megtalálja helyét a Krónikámban.

Ferenczi Anita