Nekem a szeretet, bántás volt, elutasítás, állandó kontroll, merev szigorú szabályok jelenlétében, ahol a nyilvános haragot, véleményt még mélyebb csendes elutasítás, néma büntetés követett. Olyan elvárásban nőttem fel, aminek megfelelni lehetetlen, hisz olyan emberek vágyálmai, elvesztett lehetőségei voltak megvalósítási teherként rajtam, akik a saját életüket nem érezték elég értékesnek ahhoz, hogy tegyenek érte, nem hittek magukban, talán elég bátrak sem voltak hozzá, így maradt az elégedetlenség táptalaján élő mély beletörődöttség. A megszokás alapú életvitel, lételemei a napi túlélés, kimenekülés, ami ellehetetleníti a megtapasztaláson létrejövő élmény értékességét, ami igazi változtatásra késztetné az elfáradt lelket. Ehelyett marad a behelyettesítés az azonnali, gyors fájdalomcsillapítókkal való enyhülés, amik gyógyulást nem hoznak csak a tehetetlenséget mélyítik. Kinőttem a mintát, mit megtanultam, hogy mit jelent a szeretet, átgondoltam és amire jutottam, hogy egy Szeretet van, mely elfogadó és feltétel nélküli csak meg kell küzdeni magammal és a hozott anyaggal.
Ferenczi Anita
